A megtermékenyítés ~ teremtés és a megtermékenyülés ~ befogadás, egy új élet létrejötte, alapvetően a természet csodája. És, amikor az élet legalapvetőbb és legösztönösebb folyamata megakad, ránk szakadnak a miértek.
Keressük a válaszokat orvosoknál, természetgyógyászoknál, mentális és lelki segítőknél.
Ha sikerrel járunk és megfogan, növekszik és megszületik egy kis élet, nincsenek is kérdéseink. Ha azonban úgy érezzük, mindent, de már tényleg mindent megtettünk és a siker mégis elmarad, a gyermekáldás nem adatik meg, nem értjük, mi van. Mi van, miközben tényleg mindent megtettünk?
Én magam is nagyon sokszor gondolkodom el azon, vajon min múlik a siker. Nem tudom a saját esetemben sem pontosan, min múlt. Mitől voltam olyan szerencsés, hogy az első lombikkezelésen sikerrel jártunk, miközben már 40 múltam, el volt záródva mindkét petevezetékem, magas volt a prolaktinhormon-szintem, kimerülő petefészekszindrómám volt és csupán két petesejtet sikerült a stimuláció után kinyerni. És hogy lehet az, hogy sok vendégem, akivel lelki munkában vagyunk, mindent megtesz, jó orvosokhoz jár, a lelkével is foglalkozik, és mégsem válik valóra az álmuk a családalapításról. És vannak vendégeim, akik valószínű ugyanezeken mennek keresztül, és nekik sikerül. Vagy, vannak, akiknél a tervezett (első vagy többedik) lombikkezelés előtt előz be spontán a kis élet. Meg vannak, akiknek az n-edik inszemináció vagy a lombikkezelés hozza meg a várva várt örömöt és a gyermeket.
Kinek mi segít és legfőképpen miért?
Sokszor mondom a segítő beszélgetésekben és a csoportokban is, hogy van egy pont, van egy dimenzió, amit szerintem senki nem ismer, amiről senki nem tud semmit. Ahol tudtunk nélkül dől el a dolog.
Van egy ismerősöm, egy férfi, aki a többedik sikertelen lombikkezelésük után kérdezte meg orvosukat, hogy mi lehet a baj. Az orvos azt felelte, hogy nem tudja. Egész egyszerűen nem tudja. Ha vissza kell adnia a diplomáját, akkor sem tudja. Ez nekem szimpatikus, mert bevállalja, hogy ő sem mindentudó, mindenható. Ebben számomra van alázat.
Egy ideje lehet olvasni-hallani, hogy már nem igaz az az állítás, hogy a leggyorsabb és legerősebb hímivarsejt termékenyíti meg a petesejtet, aki csak passzív résztvevője a történéseknek.
~~ Kiderült, hogy nem a hímivarsejt hatol be erővel, hanem az egyesülés pillanatában a petesejt nyílik meg. Ám nem akárkinek. Annak az egy spermiumnak fog megnyílni, aki számára a legmegfelelőbb.
A petesejt felületén foltokban Junonak nevezett fehérjereceptorok helyezkednek el. A hímivarsejtek feji részén szintén fehérjereceptorok vannak, amit Izumonak neveznek. A hímivarsejtek tulajdonképpen a Junot keresik a petesejt felületén, hogy hozzá tudjanak kapcsolódni. Amikor ez a két fehérje találkozik és illeszkedik egymáshoz, kiváltják egymásból a megfelelő reakciót, a petesejt megnyílik és magába fogadja a hímivarsejtet. Megtörténik a befogadás.
Így a sejtek összjátéka és egymásra hatása határozza meg a fogantatást.
Ahogy a kiválasztott spermium bejut, a petesejt abban a pillanatban lezár, megváltoztatja a külső hártyájának elektromos töltését és nem enged be több versenyzőt. A Juno a fogantatás pillanatában eltűnik, felszívódik, mintha sosem létezett volna.
A 23 apai és 23 anyai kromoszóma összetapad és együttesen létrehozzák az emberi élet legeslegelső sejtjét. Ez az egyetlen sejt az előfutára egy új életnek. ~~
Ha ezt a folyamatot értjük, talán könnyebben elfogadhatjuk azt is, hogy minden orvosi segítség és esély mellet, egy asszisztált folyamatban sem garantált a siker.
Lehetséges az, hogy elmarad a siker, ha olyan ivarsejtek kerülnek egymás mellé, akik a természetben sem választották volna egymást? Akik fehérjéje nem cuppan össze?
Jójó, de akkor egy direktebb folyamatban, például egy ICSI-nél* is lehet az, hogy olyan hímivarsejtet fecskendeznek be a petesejtbe, amelyet a petesejt eleve nem választott volna ki magának?
Akkor például az én ICSI-kezelésemnél pont szerencsém volt, hogy olyan spermium lett kiválasztva, akinek a fehérjéjét éppen szerette az én petesejtem fehérjéje?
Vagy már ezt is ki tudják válogatni az embriológusok? Ha igen, akkor miért nem sikerül mindegyik, vagy legalább több lombikkezelés?
Ki tudja? Én nem tudom, csak – minden tudományos alapot és kutatást nélkülözve, hisz’ nem is értek hozzá – sokat filozofálgatok ezen.
És a filozofálgatások közben arra jutok sokszor, hogy talán ezzel a gondolatmenettel és megengedéssel – hogy sem mi magunk, sem a tényleg maximális körültekintést és tudást nyújtó orvosok sem vagyunk okolhatók a sikertelenségért – lekerülhet egy nagy teher a vállunkról.
Ha el tudjuk fogadni azt, hogy van egy pont, amin túl már nem az ember kontrollálja és irányítja a folyamatokat, hanem maga a természet csodája végzi a dolgát. Egy bizonyos ponton túl még az asszisztált, mesterséges folyamatban is.
Mi van, ha pont ezért nem tudjuk, melyik inszemináció vagy lombikkezelés sikerül és melyik nem?
És mi van, ha ezt elfogadjuk? Könnyebb-e az egész helyzet elfogadása így?
Segít-e az, hogy azt tudjuk, hogy nem tudjuk?
Milyen az a nézőpont, hogy egy rajtunk kívül álló dolog történik? Nem mi csináljuk, hanem történik.
Magam sem tudom … Nagyon nehéz ez és ebben a nagyon nehéz helyzetben igyekszem én is helytállni és lelki támasza lenni a hozzám érkezőknek. Együtt érezni és együtt gondolkodni velük, veletek. Úgy segíteni, hogy én is kimondom egy ponton, hogy nem tudom – mint az az orvos.
Szeretek a konkrét problémákon és feladatokon túl szabadon együtt filozofálgatni is, hogy együtt megtaláljuk azt az állapotot, amelyben a lelked utolér téged és megnyugszik picit, hogy aztán lélegzethez jutva végezze tovább a dolgát.
Tudtad, hogy régebben a lélegzetet lélekzetnek hívták?
/Bár tényleg egyre több helyen olvastam már a petesejtek kezdeményező csodájáról, a dőlt betűs részt a Prenatális fejlődés facebook oldaláról hoztam, ahol először találkoztam Junoval és Izumoval, majd tovább nézelődve ezt a 2014-es cikket találtam./
*ICSI = intra-citoplazmikus sperma injekció, amikor a spermiumot közvetlen a petesejtbe fecskendezik
