FONTOS KÖZLEMÉNY
Az elmúlt hónapokban többen is érkeztek hozzám azzal, hogy jósnőnél, látónál jártak és hogy az ezt és azt mondta nekik. Mesélés közben jöttek a felzaklatottság könnyei, majd a kiborulás. Elég rossz lelkiállapotban kerültek hozzám ezek a hölgyek. Persze, nem tudhatom, hogy a jós előtt milyenben voltak, de nagyon fura érzéseim lettek.
Természetesen megértem, hogy van az a kimerült, kilátástalan, szomorú és elkeseredett helyzet, amikor már mindenre képesek vagyunk, kapaszkodunk mindenféle külső megoldásba.
Az tűnt fel ezekben az esetekben, hogy ezek a nők előtte sosem jártak ilyen helyen. Tehát, tényleg a baba, az anyaság iránti vágy, illetve az oda vezető út kudarcai terelték őket a jóshoz. Szóval, nem volt még „rutinjuk” ebben – viszont hideg zuhanyként érte őket néhány hír.
Hír? Olyan dolgok, amiket a jós „látott”, „hallott”.
Hát, én nem tudom … én sosem venném a bátorságot, hogy ilyen módon közvetítsek üzeneteket.
Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ebben a jós (közvetítő) elméje nincs benne.
Szóval, veszélyesnek tartom.
Azt gondolom, tud üzenni a baba, kaphatok jeleket, „üzeneteket”, de ezeket ÉN kapom, ÉN érzem – és nem más. Mint ahogy a segítő beszélgetésben is, itt is az érvényes, hogy a saját megoldás/meghallás/meglátás az igazi segítség. Senki nem beszélhet beléd olyat, amit nem érzel magadénak. A segítő beszélgetésekben én is lehetőségeket sorolok, kérdéseket teszek fel – de előtte mindig szólok a vendégemnek, hogy csak azt fogadja el, amit a magáénak érez. Persze, lehet, hogy valami hárít, nem baj, az majd úgyis kiderül. De én sosem mondok, mondhatok olyat, hogy „Ez azért történik veled, mert …” Ki vagyok én ehhez??
Van egyébként olyan vendégem is, akinek kifejezetten „fekszik” a jós és az segíti őt. Ez így rendben is van, mert neki ez jó, őt ez segíti, ő nem borul ki ettől, hanem beépíti saját történetébe. Mindig a saját érvényes igazság a fontos. De biztos vagyok abban is, hogy a „jós-rutinos” vendég más beállítottságú és képzettségű „jósnál” járt, mint azok, akik kiborulva és értetlenül érkeznek hozzám.
Munkatársammal dolgozunk mi is kártyákkal. Ezek asszociációs-pszichológiai kártyák, OH a nevük. OH kártyák, mert az OH a felismerés hangutánzó szava. Ugyanis, itt a kártyákból asszociál a vendég a saját életére, élethelyzetére, úgy, hogy mi közben segítjük őt kérdésekkel és nézőpontváltásokkal, azaz interakcióban vagyunk, nem „guruként” mondjuk a tutit. A vendéget ilyenkor tényleg „óh”-szerűen éri a felismerés. És itt is az Ő megoldása a fontos, az előrevivő, a lényeg.
Lányok, asszonyok! Józanságot és éberséget kívánok nektek. Igazi együttérzéssel és szeretettel:
Katka